Indulatkezelési terápiára kötelezte a férjet a bíróság

Jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt, mellékbüntetésként pedig indulatkezelési terápián való részvételre kötelezett a Pécsi Ítélőtábla kedden egy Tolna megyei férfit, aki ismerősével akarta megöletni a feleségét. 

A táblabíróság tájékoztatója szerint a 45 éves, büntetett előéletű férfit első fokon a Szekszárdi Törvényszék márciusban 1 év 3 hónap börtönre ítélte, annak végrehajtását három évre felfüggesztette. A vádlott és védője fellebbezése miatt eljárt táblabíróság Makai Lajos vezette büntetőtanácsa az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A jogerős tényállás szerint a férfi 2004-ben létesített élettársi kapcsolatot a sértettel, 2006-ban gyermekük született. A gyermek születése után a vádlott és a sértett kapcsolata fokozatosan megromlott, 2014 decemberére teljesen elhidegültek egymástól. A nő 2015 márciusában elköltözött a közös lakásból; ezt a vádlott nem tudta feldolgozni - írták. Ezek miatt arra kérte egy büntetett előéletű ismerősét - akinek korábban a házasságuk megromlásáról is beszámolt - hogy ölje meg a sértettet, holttestét pedig dobja egy dögkútba. A vádlott 300-400 ezer forintot ígért a sértett megöléséért, amely összeget meg is mutatta ismerősének. Ő azonban az ajánlatokat visszautasította és megszakította a kapcsolatot a vádlottal.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!