Igal az ország harmadik legkisebb városa

A Femina.hu szedte össze az ország legkisebb városainak listáját, amelyen a somogyi fürdőváros Igal, a harmadik helyen szerepel.

A kapos.hu cikke szerint városi rangot a legtöbb országban a település lakosságszáma alapján adományoznak, így van ez többek között Franciaországban, Japánban és Izlandon is, nálunk azonban más a helyzet. Magyarországon az is fontos szempont, hogy egy település központi szerepet töltsön be környezete életében, így megkaphatja akár a város rangot is. Igal közismert a régióban termálfürdőjéről, nem csak az országból, de külföldről is sok turista látogat el a helyi gyógyfürdőbe. A bizonyítottan gyógyhatású, 81 Celsius fokos vízzel rendelkező fürdő 1960 óta működik és évente több mint százezren látogatják. Ez is közrejátszott abban, hogy 2009-ben az akkori köztársasági elnök városi címet adományozott Igalnak, ami így Somogy 16. városa lett, úgy hogy a Központi Statisztikai Hivatal szerint 2015-ben mindössze 1305 lakossal rendelkezett.

Fotó: igal.hu

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!