Idén tíz éves a tihanyi félmaraton

Október 5-én tizedik alkalommal rendezik meg a Club Tihanyban a Mapei Tihanyi Félmaratont. A versenyen hat távon lehet majd indulni: a kicsiknek lesz egy külön kategória a 400M Babyrun, amelyen korhatár nélkül, szülői kísérettel lehet versenyezni. A választható távok között van még a Coconut Water 3 kilométer, a Penco 5 kilométer, a FANAN Hummus 12 kilométer, a Mapei 21 és a 21 kilométeres páros is. A verseny létszáma limitált: 1500 fő. Nevezni a létszám beteltéig lehetséges – írja a Tihanyi Visszhang.

2015-ben egy testvérpár baráti szerveződésnek szánva meghirdette a Tihanyi Félmaratont, ami akkor még nagyon gyerekcipőben járt és mentes volt minden olyan eszköztől, technikától és személyzettől, ami ma már elképzelhetetlen egy futóverseny szervezése során. Nem volt például időmérés, csak stopperóra, a célkapu lufikból állt és a klasszikus befutóérem helyett, egy kis kulcstartót kapott minden befutó. Pár főnyi résztvevőre számítottak a szervezők, ennek ellenére 333 fő állt rajthoz 2015-ben. Ekkor született meg a gondolat, hogy a csapat minél több embernek szeretne okot adni a boldogságra a versenyzés által és felhívni a figyelmet a sport, a futás szeretetére. A verseny szervezői kiállítókkal, gyermekfoglalkozásokkal, programokkal és finom ételekkel várják a látogatókat október 5-én, a X. Mapei Tihanyi Félmaratonon.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Megemlékezés az Aradi Vértanúkról

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!