Huszonötödször is ifjúsági verseny

Ebben az esztendőben immár huszonötödször hirdetik meg a felmenő rendszerű országos katasztrófavédelmi ifjúsági versenyt. Az 5-13. évfolyamos diákok két korcsoportban, négyfős csapatokban indulnak el az országos elsőségért. 

Az ifjúsági versenyt a Magyar Polgári Védelmi Szövetség a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósággal, a Magyar Tűzoltószövetséggel, az Országos Polgárőrszövetség, a Rádiós Segélyhívó és infokommunikációs Országos Egyesülettel, a Magyar Vöröskereszttel és más szakmai szervezetekkel együttműködésben hirdeti meg. Az általános és középiskolás kategóriában induló csapatok saját korcsoportjuknak megfelelően, játékos formában – elméletben és gyakorlatban – bizonyítják, mi mindent tanultak a tanév során a veszélyhelyzetekről, mennyire jártasak saját maguk és mások mentésében. A helyi fordulókra a hónapban kerül sor, Marcaliban, Siófokon, Kaposváron és Görgetegen, az itt legjobban szereplők jutnak a területi versenyre. A megyei verseny két első helyezettje pedig képviseli Somogy megyét az országos rendőr- és tűzoltónap központi rendezvényének keretén belül lebonyolítandó országos döntőn.

Fotó:OKF

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!