Hatalmas siker volt a Családok Éve a PTE-n!

Az idei esztendő a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) a Családok Éve volt, ennek mérlegét a záró konferencián ismertették.

 

Mint ismert, Magyarország első egyeteme a közelmúltban elnyerte „Az év felelős foglalkoztatója 2018” címet, amelyhez a Családok Éve programsorozat rendezvényei is jelentősen hozzájárultak. Elhangzott, hogy a pécsi egyetem mintegy hatezerötszáz munkavállalója révén több ezer család vett részt az év során zajlott eseményeken, így például a PTE Sportiroda által szervezett orfűi vízisportnapon és a családi korcsolyanapon, a családi napokon a Botanikus kertben, vagy a különböző ingyenes egészségügyi szűréseken és a véradáson. A munkatársak gyermekei nyáron tizennégy különböző, tematikus táborból választhattak, és ezek népszerűségét jelzi, hogy szinte kivétel nélkül telt házasak voltak. A legkisebbek húsvétkor nyuszi túrán, rengeteg programmal teletűzdelt gyereknapon, bábszínházi előadáson vehettek részt, míg a nagyobbak többek között izgalmas csillagászati előadásra mehettek a Planetáriumba, túrázhattak a Mandulásban, alkothattak a rajzpályázaton vagy az Adventi kézműves délutánon. A Mikulás napon a PTE-munkatársak gyermekeit a jóságos fehérszakállú mellett többek között bébicsúszda, játszóház, légvár, kézműves sarok, csillámtetoválás és arcfestés várta csütörtökön délután a pécsi orvoskar aulájában.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcs Város Önkormányzata Képviselő -testületének 2019. május 16-i ülése

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!