Három Lickl-díj is gazdára talált a PFZ-nél

Három kategóriában adta át Lickl-díj kitüntetést a pécsi Pannon Filharmonikusok zenekar. A zenekar egykori alapítójáról, Lickl Györgyről elnevezett díjat 2016-ban hozták létre. Idén három kategóriában - művész, menedzsment tag és civil - osztották ki az elismerést.

Az elmúlt évek alatt 15 díjazott vehette át a zenekar felkérésére, Németh Klára képzőművész által gyártott, egyedi tervezésű tűzzománcból készült emléket. Horváth Zsolt igazgatót idézve a közleményben megjegyzik, a díj alapításával a zenekar azokra kívánja felhívni a figyelmet, akik a közös gondolkodásban és cselekvésben jeleskednek, kezdeményeznek és tesznek azért, hogy a Pannon Filharmonikusoknak az alapításkor vállalt társadalmi felelősségvállalása teljesüljön. Idén muzsikus kategóriájában Gáspár Emese ütőhangszeres művész kapta a Lickl-díjat. A Pannon Filharmonikusok menedzsmentjének tagjai közül az elismerést Lakatos Kornél, a zenekar grafikusa kapta. Civil kategóriában a díjat Ferling József, a Ferling Kft. tulajdonosa és ügyvezetője vehette át.

Fotó: bama.hu

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcsi Krónika 2020. március 23.

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!