Halmai Tamás nyerte a jubileumi Quasimodo költőversenyt

Százharmincnyolc alkotótól, köztük külföldön élő szerzőktől, több mint kétszáz vers érkezett a harmincéves évfordulóját ünneplő Salvatore Quasimodo Nemzetközi Költőversenyre. Az emlékdíjat Halmai Tamás A túlélő című versével, a különdíjat Marton Réka Zsófia az Anyagvizsgáló című versével nyerte el. Debrecen város által felajánlott Térey-díjat pedig Dimény-Haszmann Árpád Egy költő a cirkuszban című költeményével érdemelte ki.

A hagyományoknak megfelelően ezúttal is megtartották a Tagore sétányon Salvatore Quasimodo emlékfájánál az ünnepséget, ahol Federico Preziosi olasz költő idézte meg Quasimodo hermetikus költészetét. A fődíjat és a verseny elismeréseit az Anna Grand Hotelben rendezett gálán adták át. Gabriele La Posta, a Budapesti Olasz Kultúrintézet igazgatója a költőversenyt egyedülállónak nevezte, méltatta az elmúlt harminc évet, amelyet a Füred TV, az alkalomra készített kisfilmje jól prezentált. Az esten több, korábbi nagydíjas költő: Falcsik Mari, Géczi János, Kálnay Adél, Sajó László, Sumonyi Zoltán is jelen volt. Az ünnepséget Mario Mariani zongoraművész koncertje zárta.

fotó: hirstart.hu

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!