Gyermekotthonban gyújtogató lányt ítéltek javítóintézeti nevelésre Pécsen

Két év javítóintézeti nevelésre ítélt szerdán a Pécsi Járásbíróság egy fiatal lányt, aki kétszer is szándékosan tüzet okozott a szigetvári gyermekotthonban 2019-ben - tájékoztatta a Pécsi Törvényszék pénteken az MTI-t.

A szigetvári gyermekotthonban élő - személyiségzavarban és értelmi fogyatékosságban szenvedő - lány 2019 októberében azt mondta egy társának: ha másik, speciális gyermekotthonba kerül, fel fogja gyújtani a szigetvári intézmény épületét. Ezután egy este a lakásotthon fürdőjében meggyújtotta a sötétítő függönyt, majd néhány perc elteltével egy lakóegység nappalijában a függönyt és a fotelt. Mivel ezt a nevelőnek azonnal jelezte, a tűz továbbterjedését megakadályozták és elenyésző mértékű kár keletkezett. Másnap egy lakóegység nappalijában gyújtogatott, és akkor már a katasztrófavédelmet is riasztani kellett. A vádlott által okozott tűz az épületben és a berendezési tárgyakban több mint kilencmillió forint kárt okozott. A lányt folytatólagosan elkövetett közveszélyokozás miatt mondták ki bűnösnek. Emellett egy korábbi, próbára bocsátásra vonatkozó végzés megszüntetésével közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és becsületsértés miatt is elítélték. Az ítélet jogerős.

 

fotó:life.hu

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!