Gyakorlatilag elfogytak a vonatjegyek a zágrábi vásárra

Idén is óriási az érdeklődés a zágrábi adventi vásár iránt. Mint arról korábban mi is beszámoltunk, tavaly különvonatot indított a MÁV a horvát fővárosba, ami gyakorlatilag megtelt, közel fél-ezren utaztak. A múlt évi siker után felbuzdulva, a magyar vasúttársaság december kilencedikén újra különvonatot indít Pécsről Zágrábba. A vonat reggel hét óra huszonöt perckor indul el a baranyai megyeszékhelyről, a szerelvény csak Szentlőrincen, Szigetváron, Barcson és Gyékényesen áll meg. Zágrábba dél körül gördül be, majd este hat óra harmincöt perckor indul vissza. Most azonban már alig lehet jegyet kapni, gyakorlatilag elfogytak a vonatjegyek.

Ez várható volt, hisz a zágrábi adventi vásár lett a legszebb Adventi rendezvény Európában 2015-ben, egy netes szavazás eredményeként. Óriási élményt nyújt a látogatók számára a zágrábi főtér, a Jelačić bán tér, ahol a szabadtéri zenei programokon kívül, egy fűtött télikert is várja az érdeklődőket, ínycsiklandó ételekkel és italokkal. A főtéren idén is óriási fenyő díszeleg majd, és az épületeket, utcákat lámpások világítják meg, a szökőkutakat pedig gyertyákkal díszítik.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!