Fotókiállításon bemutatkozó balatoni szépségek

2800 kép érkezett a Balaton illata pályázatra, melynek eredményhidetése Fonyódon zajlott a héten, egy rekordkísérlettel párosítva.

A fonyódi Szaplonczay sétányon több, mint száz fő gyűlt össze, hogy részt vegyen a Balatont egy időben, egy helyen fotózás témájú flashmobon. Ez egyben a figyelmet is felhívta arra, hogy a Balaton minden évszakban vonzó, csak megfelelő program kell az emberek megmozgatásához. Az eseményen Mánfai György fotóművész a zsűri nevében ismertette a díjazott képek kiválasztásának metodikáját, és az eredményeket. A beérkezett 2800 pályaműből hét kollekció díjat adtak át, az első három helyezettnek járó elismerést, és kihirdették a közönségszavazás eredményét is.
A Balaton illata fotópályázat egyéni kategóriájának végeredménye, Vadász Péter: Mennyei fény, Wágner Gabriella: Együtt, és Kővári Zsolt: Augusztusi vihar. A közönségdíjat a 12.900 lájkkal jutalmazott felvételével Szendrői Zoltán kapta, ez látható nálunk is. A pályázat honlapja mellett a Sokszínűvidék oldalán is elérhetők a díjazott pályamunkák.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcs Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2023. december 21-i ülése

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!