Fontos a strandok biztonsága a turisták számára

A nyári szezonban a Balaton, a Velencei-tó környékén a kiegyensúlyozott közbiztonság megteremtése a rendőrség fő célja. A turisták ugyanis a nyaralási célpontok kiválasztásakor a közbiztonságot is szem előtt tartják, írta a kaposvarmost.hu.
 

Lakatos Tibor ezredes a Balatoni Közbiztonsági Koordinációs Bizottság turisztikai idénynyitó csütörtöki értekezlete után, Velencén azt közölte: a rendőrségnek a Balaton-parti településeken a legfontosabb feladatuk a bűn- és balesetmegelőzés. Az Országos Rendőr-főkapitányság közrendvédelmi főosztályának vezetője szerint előbbi esetében a bűncselekmények, szabálysértések megelőzésére koncentrálnak, legyen szó strandlopásról vagy autófeltörésről. Az utóbbi időben egyébiránt a strandlopásokat nagymértékben visszaszorították, és a kocsifeltörések is ritkák, köszönhetően a rendőrök, a strandrendőrök, a kerékpáros rendőrök, valamint a lovas járőrök folyamatos közterületi jelenlétének köszönhető. A vízfelületeken a vízi közlekedési szabályok betartatása vált fő prioritássá, mivel egyre több a vízi jármű és a fegyelem is megbomlott valamelyest. A korábbi években sokan megsértették a szabályokat, és ezek kisebb balesetekhez vezettek. A jelentős, sok embert vonzó rendezvények biztosításába a helyi rendőrök mellett a szomszédos megyék készenléti állományát is bevonják, ezen kívül a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatói szintén jelen lesznek, elsősorban Veszprém megyében.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

"Boldog vagyok, de egyedül nem BOLDOGulok"- szakszolgálati hét a barcsi tagintézményben

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!