Folytatódik a kormányablakok hálózatának fejlesztése

Négy új kormányablak nyílt 2023-ban, már lehet távolról sorszámot húzni a Kormányablak mobilalkalmazásban, valamint hatékonyabban segítik a vak, gyengénlátó, siket és nagyothalló emberek akadálymentes kiszolgálását - közölte Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium  az MTI-vel.

A fejlesztések az idén is folytatódnak, egyebek mellett három új helyszínnel és két kormányablak busszal bővül a kormányzati ügyfélszolgálatok hálózata. A minisztérium kiemelte, hogy 2024-ben tovább folytatódik a több mint háromszáz helyszínen elérhető kormányablak rendszer fejlesztése, így Dunaharasztiban, Turán és Túrkevén kormányablak nyílik, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében és Zala vármegyében pedig egy-egy újabb kormányablak busz áll szolgálatba. Rámutattak arra, hogy jelentős fejlesztés valósult meg tavaly az akadálymentesítésben: mára Braille-térképek segítik a vak és gyengénlátó ügyfeleket, emellett az előző két évhez hasonlóan idén is indulnak jelnyelvi tanfolyamok, hogy minden kormányablakban legyen ügyintéző a siket és nagyothalló ügyfelek segítésére. Tavaly óta a Kormányablak mobilalkalmazás segítségével már távolról is lehet sorszámot húzni, akár már indulás előtt, így az utazással töltött idővel rövidülhet a várakozás – emlékeztettek. A fejlesztéseket az ügyfelek egyértelműen pozitívan értékelték, az ügyfél-elégedettségi kérdőívet kitöltők közel 80 százaléka ugyanis úgy ítélte meg, hogy a szolgáltatás színvonala 2023-ban tovább javult - áll a közleményben.

fotó: kaposvarmost.hu

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

"Boldog vagyok, de egyedül nem BOLDOGulok"- szakszolgálati hét a barcsi tagintézményben

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!