Fókuszban az ökoinnováció

A Duna Transznacionális Program támogatásával megvalósuló EcoInn Danube projekt célja az ökoinnovációk -hulladákgazdálkodással, megújuló energiákkal kapcsolatos innovatív technológiák bevezetésének segítése. A projektben Németországtól Bulgáriáig tíz Duna menti ország 13 szervezete vesz részt, a magyar partnerek a Somogy Megyei Vállalkozói Központ Alapítvány, a Digitális Jólét Nonprofit Kft, valamint a Pécsi Tudományegyetem.

A projekt keretében több hazai és nemzetközi fórumra került sor, melyeken a kutatóknak, innovátoroknak lehetőségük nyílt az általuk fejlesztett technológiák bemutatására, illetve a lehetséges üzleti partnerekkel való találkozásra. Speciális célt szolgáltak a projekt folyamán a fiatal korosztály képviselőinek, egyetemistáknak, fiatal vállalkozóknak szervezett nyári egyetemek, melyeken a résztvevők nem csak a vállalkozások menedzselésével kapcsolatos ismereteket szerezhettek, de lehetőségük nyílt innovatív üzleti ötletük kidolgozására, melyet tapasztalt oktatók, valamint sikeres vállalkozók segítettek. A képzések végeztével a legjobb ötleteket kidolgozó csapatok lehetőséget kaptak a projekt keretében szervezett nemzetközi fórumokon való bemutatkozásra.

A projektben közreműködő partnerek olyan dokumentumokat is kidolgoztak, melyeket mind a fejlesztők, mind a vállalkozások gyakorlati útmutatóként használhatnak az innovatív technológiák piaci bevezetése során.

A megújuló energia hasznosítással, illetve az energiahatékonysággal kapcsolatos új technológiák bevezetését segíti egy online platform is, amelyen mintegy virtuális piactéren egyszerre vannak jelen a fejlesztők által kínált innovatív technológiák, és a környezeti problémáikra megoldást kereső vállalkozások (www.ecoinnovative.eu). A honlap szakértői listáján tíz országból több mint 600 szakértő található, akik vállalkozás alapítástól a szabadalmi kérdéseken át, a finanszírozás, vagy akár a piackutatás, marketing területén nyújthatnak segítséget a fejlesztőknek.

Az online portált a partnerek a projekt befejeződése után is folyamatosan frissítik, tartalmát bővítik, és a jövőben is várják az innovatív ötleteiket hasznosítani kívánó kutatók, illetve környezeti problémáikra megoldásokat kereső vállalkozások jelentkezését.

Az EcoInn Danube projekttel kapcsolatos részletes információk elérhetők a projekt honlapján:

http://www.interreg-danube.eu/approved-projects/ecoinn-danube

A projekt a Duna Transznacionális Programból, az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával, az Európai Unió és Magyar Állam társfinanszírozásával valósul meg.

Promóció

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcsi Krónika 2019. június 17.

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!