Fizetésemeléssel igyekeznek megtartani vagyonőreiket a somogyi cégek

Fizetésemeléssel igyekeznek megtartani dolgozóikat a vagyonvédelmi cégek. Somogy megyében a becslések szerint nagyjából 800 vagyonőr lehet, ám akár még további százat is fel tudnának venni a vállalkozások.

Göncz Gábor, a kaposvári Avant Guarde Kft. ügyvezető igazgatója a sonline.hu-nak elmondta: közel 80 főt foglalkoztat: a megyeszékhelyen kívül Nagyatádon, Balatonlellén és Marcaliban. Hozzátette: a Balaton parti településeken főleg a turisztikai főidény ad sok munkát, emellett építkezések, üzemek, gyárak, telephelyek biztosítását is elvállalják, de sportrendezvényeknél is elkel a hatékony segítség. Harkány László, aki 17 évig állt a Somogy megyei vagyonvédelmi kamara élén komoly gondnak nevezte a szakmai fejlődés hiányát is. A problémák megoldására, nagy erőfeszítéseket tettek az utóbbi időben a szakmai szervezetek, ám érdemi változást a vagyonőri fizetések jelentős emelésétől remél.  

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!