Figyelemfelkeltő vasútbiztonsági kampányt indít a MÁV

Idén már 16-an haltak meg vasúti átkelőkben. Majdnem annyian, mint tavaly egész évben. Épp ezért Érj haza biztonságban! címmel figyelemfelkeltő vasútbiztonsági kampányt indít a MÁV.   Szeretnék szigorítani a KRESZ szabályait, szigorúbban büntetnék például a sorompórongálást.

Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón közölte, drasztikusan nőtt a vasúti átkelőkben történt balesetek száma. A múlt hetet egyenesen fekete hétnek nevezte: hatan vesztették életüket vasúti átjárókban történt balesetekben. Mint mondta, szeretnék szigorítani a KRESZ szabályait, szigorúbban büntetnék például a sorompórongálást, visszatartva azokat, akik veszélyeztetik a közúti és a vasúti közlekedés biztonságát. Ennek érdekében jogszabály-módosítást kezdeményeznek.

Homolya Róbert ismertette: a MÁV csaknem 7700 kilométer hosszú vasúthálózatot működtet, amelyen több mint 3600 vonat jár; 5500 olyan átjáró van, amelyben a közúti és a vasúti hálózat keresztezi egymást, ezeknek mintegy felében csak a vasúti átjáró kezdetét jelző, piros-fehér andráskereszt van. Aggasztónak nevezte, hogy csak a múlt évben több mint 800 esetben rongálták meg azokat a sorompókat, közlekedésbiztonsági berendezéseket, amelyekkel a baleseteket próbálják megakadályozni. Nincs olyan élethelyzet, amelyben megéri egy pirosan villogó lámpa vagy lehajtott félsorompó ellenére behajtani a vasúti átjáróba, mert tragikus baleset történhet - mondta Homolya Róbert.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!