Felvételi rekord hátán a felsőoktatásban

Lezárult az őszi hallgatói statisztikai adatgyűjtés, 2014 óta az idén a legmagasabb a hallgatói létszám a felsőoktatásban az Oktatási Hivatal felsőoktatási információs rendszerének legfrissebb adatai szerint – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) pénteken az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint idén 33 százalékkal nőtt a felsőoktatásba felvettek száma tavalyihoz képest. Az intézmények 106 691 diákot vettek fel, tízből csaknem nyolc tanuló állami ösztöndíjjal kezdte meg tanulmányait, ez azt jelenti, az állam átlagosan fejenként hatmillió forintot biztosít a tanulmányaikra, a teljes képzési időre vetítve. Míg 2010-ben a hallgatók 70 százaléka jutott be államilag finanszírozott helyre, ma ez az arány mintegy 80 százalék - hangsúlyozták, hozzátéve, ez Európában is kimagasló, és világszinten is ritka. Az Oktatási Hivatal legfrissebb statisztikai adatai szerint az idei tanévben magyar egyetemeken és főiskolákon 310 414-en tanulnak aktív státuszban, ami kilencéves rekordot jelent. A létszámnövekedés mögött az áll, hogy az elmúlt években az egyetemi modellváltással sikeres versenyképességi fordulat következett be a felsőoktatásban. Az új rendszer sikerét a 2023-as felvételi számok is alátámasztják.

fotó: hrportal.hu

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcsi Krónika 2023. november 20.

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!