Felújított hajókkal várja a Balatonra utasait a BAHART

A Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) bizakodva tekint a 2021-es nyári szezon elé, a járvány előtti idők visszatérésére számít, felújított hajókkal, kibővült menetrenddel és programkínálattal ünnepli a balatoni hajózás 175. évét - hangzott el szombaton a társaság szezonnyitó ünnepségén, amely Siófokon kezdődött, majd Balatonfüreden ért véget. 

A rendezvény részeként a 15 év szolgálat után kívül-belül felújított Szent Miklós hajóval keltek át a Siófok felől érkezők Balatonfüredre, ahol az ünnepélyes zászlófelvonás után az érdeklődők kipróbálhatták a Kelén nosztalgiahajót is. A Bahart a jubileumi programsorozatban roadshow-kat tart, művészeti pályázatot indított, továbbá őszig három kikötőben - Siófokon, Balatonfüreden és Badacsonyban - kültéri kiállításokon mutatja be a balatoni hajózás elmúlt 175 évének főbb eseményeit. Szeptember 18-án sor kerül a balatoni hajók 25 évenként megrendezett együttállására is, amikor valamennyi bahartos és egyéb személyszállító hajó felsorakozik Siófok és Balatonfüred között - hangzott el a rendezvényen. Veigl Gábor vezérigazgató elmondta, hogy jelenleg 16 kikötőből indulnak menetrendi és 11 kikötőből sétahajók. Július 3-ától, a hajózási főszezon kezdetétől már 15 kikötőből indulnak sétahajók, 9 kikötőből bulihajók és 8 kikötőből gyerekhajók.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!