Félszáz program a hétvégi kaposvári fesztiválon

Rekordszámú, több mint félszáz programmal várja a közönséget a Miénk a város fesztivál szeptember 1. és 3. között Kaposváron. A nyolcadik alkalommal sorra kerülő esemény történetében még sohasem fordult elő, hogy ennyi színpadi és gyermekprogramot, helyi értékekkel kapcsolatos bemutatót, kiállítást kínálnának a közönségnek. 

A Kossuth téren és a Vigasságok terén rendezett fesztivál alapgondolata a helyi értékek bemutatásának fontossága, így megismerhetők lesznek az ecsenyi sváb hagyományok, a buzsáki hímzés, a göllei téglavetés, megtekinthetők Orci, Várda, Szenna néptáncosainak előadásai. Rendhagyó tárlatvezetések indulnak a 150 évvel ezelőtt Kaposváron született Vaszary János festőművész munkásságát bemutató ingyenesen látogatható tárlaton, Takáts Gyula életművét pedig a Berzsenyi Társaság rendezvényei hozzák közelebb az érdeklődőkhöz. Fellép a Hollywood Rose, a Beatrice, a The Biebers, s ugyancsak Kaposvárra várják a KFT, a Lóci játszik és a Soulwave zenekart is. A rendezvény ideje alatt vásárt tartanak kézműves portékákból, a vendégek ellátásáról borászatok és vendéglősök gondoskodnak. A rendezvényen elsősorban kaposvári kötődésű művészek, formációk mutatkoznak be.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!