Fellendülést hozott a siófoki magánszálláshelyeken a nyári nyitás

Míg tavaly a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma 40 százalékkal esett a koronavírus-járvány miatti lezárások hatására, a távolságtartást jobban lehetővé tevő, többnyire szezonálisan működő magánszálláshelyeken 18 százalékkal emelkedtek - tájékoztatta Illés Virág, a Siófok Kommunikációs és Turisztikai Irodájának vezetője az MTI-t.

A hivatali összesítés szerint tavaly az első tizenegy hónapban 909 ezer vendégéjszakát töltöttek el a város szálláshelyein, ez 15 százalékos csökkenés 2019 azonos időszakához képest. Az iroda vezetője hangsúlyozta, hogy bár a számok a tavaly decemberi adatokat még nem tartalmazzák, ez érdemben már nem befolyásolja az eredményeket. Illés Virág elmondta, a járvány-helyzet leginkább az egész évben nyitva tartó szállodákat, panziókat sújtotta, ahol átlagosan 40 százalékos volt a csökkenés a vendégéjszakák számában, és 24 százalékos a bevételekben. A kieső hónapokat a két vírushullám közötti főszezon kedvező forgalma sem tudta ellensúlyozni - jegyezte meg hozzátéve, hogy a nyári időszakban felértékelődtek a magánszálláshelyek. Az önkormányzat adóhivatalának adatai szerint tavaly hosszú évek óta először megfordult a trend, és a város magánszálláshelyei nagyobb forgalmat bonyolítottak, mint a kereskedelmi szálláshelyei. Az előbbiek 492 534, az utóbbiak 416 296 vendégéjszakát regisztráltak. A dél-balatoni város 64 kereskedelmi szálláshelye (szállodák, panziók, kempingek) összesen 10 313 férőhellyel rendelkezik, míg a helyi Tourinform iroda által nyilvántartott 2083 magánszálláshely-üzemeltetéssel foglalkozó vállalkozó összesen 14 119 férőhellyel járul hozzá a település éves vendégéjszaka-számához.

Fotó: szallas.hu

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcsi Krónika 2021. március 1.

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!