Felfüggeszti a kirándulásokra, rendezvényekre kiírt pályázatokat a Somogy Megyei Önkormányzat

A kormányzat által bevezetett veszélyhelyzetre tekintettel a Somogy Megyei Önkormányzat 2020. március 12-től határozatlan ideig felfüggeszti a Szülőföldem Somogyország és a SomFALU-2020 pályázatokat, valamint a Nyitott Vármegyeháza programot – közölte szerkesztőségünkkel Biró Norbert, a megyei közgyűlés elnöke.

A Szülőföldem Somogyország pályázat alapvető célja az osztálykirándulások támogatása, ám a veszélyhelyzet intézkedései között szerepel az osztálykirándulások betiltása, így jelenlegi formában aktualitását vesztette a pályázat. A rendezvények létszámának korlátozása pedig a SomFALU-2020 pályázatot és Nyitott Vármegyeháza programot érinti. Utóbbi esetében a Vármegyeháza épületében és a Kaposvári Vigasságok terén is határozatlan ideig szünetelnek a rendezvények. A megyei önkormányzat a veszélyhelyzet visszavonását, illetve a koronavírus járvány megszűnését követően újranyitja a pályázatokat. A már beérkezett pályázatok elbírálása a Szülőföldem Somogyország és a SomFALU-2020 pályázatok újranyitását követően történik meg.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!