A feledékenység előidézője lehet a végzetes lakástüzeknek

A Rinyamenti kistérség nyugdíjas szervezeteinek vezetői kaptak tájékoztatást a tavasz beköszöntével jelentkező veszélyforrásokról, így a szabadtéri tüzek és a szén-monoxid-mérgezések, ugyanakkor a lakástüzek megelőzésével kapcsolatos tudnivalókról is csütörtökön Nagyatádon. 

Elhangzott: ugyan a végéhez közelít a fűtési szezon a tüzelő- és fűtőberendezésekre, valamint a kémények felülvizsgálatára nagy gondot kell fordítani, hiszen azok járata a lerakódott koromtól, behulló téglától, vakolattól, beköltöző madarak miatt is leszűkülhet, s így az égéstermék a lakásba visszaáramlik. Ha ez bekövetkezik, a helyiségek szén-monoxid-koncentrációja drasztikusan megemelkedik. Somogyban is szinte nem telt el úgy nap a téli hónapokban, hogy ne riasztották volna a tűzoltó egységeket szén-monoxid-mérgezés gyanúja miatt. Minden nagy tűz kis tűzzel kezdődik – így folytatta mondandóját Bognár Péter tűzoltó főhadnagy a nyugdíjas szervezetek vezetőinek. A tapasztalatok azt mutatják, hogy kerti munkálatok megkezdése, az elhalt, elszáradt növényzet megsemmisítése nagymértékben hozzájárul a szabadtéri tűzesetek számának megemelkedéséhez. A főhadnagy arra kérte a hallgatóságot, hogy mielőtt elégetnék a kerti hulladékot, tájékozódjanak, hogy településük önkormányzata rendelkezett-e az égetés szabályairól. Majd vázolta a tűzgyújtás és az tűzoltás alapvető tudnivalóit, így rávilágított arra, milyen fontos, hogy parazsat se hagyjunk magunk után, valamint ha feltámad a szél, azonnal oltsuk el a tüzet, mielőtt az továbbterjedne.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!