Fél tonna compó került a Balatonba

Összesen 500 kg két- és háromnyaras compót telepített a  helyi horgász egyesületek képviselőinek jelenlétében Balatonakaliban és Sajkodnál a Balatonba a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.

A társaság éves telepítési kötelezettsége ebből a fajból évente 200 kg, a további 300 kg-ot a Balaton Halállományáért Alapítvány finanszírozta. A compó az ország szinte valamennyi álló- és folyóvizében megtalálható. Életmódjából adódóan kedveli az iszapos, hínárral gazdagon benőtt vízterületeket.  Jelenléte ezért a Balatonban a déli parti kikötőkre, valamint az északi part nádasaira koncentrálódik, ám a számára kedvező élőhelyek megszűnésével párhuzamosan az állomány csökken vagy stagnál. Az utóbbi években számos horgászszövetség saját hatáskörében eljárva levette a fogható halak listájáról, vagy egyedi méretkorlátozás alá vonta a compót, így biztosítva a 2-4 évesnél idősebb ivarérett példányok számára szaporodási lehetőséget. A compót 2016-ban az év halává választották a Magyar Haltani Társaság által évente meghirdetett közönségszavazásán.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcsi Krónika 2018. június 4.

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!