Fakivágási láz a viharok után

Az év eleji csapadékos időszakot követő februári szélvihar okozta fakidőlések miatt, a családiházas övezetekben egyre többen döntenek úgy kivágatják telkeikről a fákat. A lakott területen belüli fakivágás azonban komoly dolog, csak rendkívül jól felkészült szakember végezhet legálisan ilyen tevékenységet, írja a sokszínűvidék.

Először is, az illetőnek rendelkeznie kell fakitermelői bizonyítvánnyal, és a fakitermelésben eltöltött munkaidővel, ezután meg kell szerezni a lakott területi fakitermelői engedélyt, valamint az ipari alpinista végzettséget. Ezek nélkül a bizonyítványok nélkül senkit se fogadjunk fel fát kivágni a kertünkből, telkünkről, mert annak komoly baj lehet a vége. Persze ennek ára van, de egy fa kivágásának árát a fa mérete, törzsének átmérője, magassága, és a lombkorona alatti terület milyensége is befolyásolja. Mint írja a lap, az elmúlt évekhez hasonlóan is, egy nem túl magas, vékony törzzsel rendelkező fa kivágása biztosan kijön pár ezer forintból, a nagyobbak viszont már a 40-60 ezer forintot is elérhetik. Az igazán nagyok pedig könnyen 100 ezer forint fölé is ugorhatnak.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!