Éremgyűjtők számára rendeznek nyári egyetemet Kaposváron

Háromnapos nyílt nyári egyetem várja hétvégén az éremgyűjtőket  Kaposváron, a rendezvényen a kitüntetésgyűjtés Magyarországi kezdeteiről, illetve az Árpád-kori lemezpénzekről is szó esik - közölték a szervezők az MTI-vel. A Magyar Éremgyűjtők Egyesületének (MÉE) tájékoztatása szerint a téma legismertebb hazai szakemberei tartanak előadásokat a Hóman Bálint történettudósról elnevezett numizmatikai nyári egyetemen. A tíz előadásból álló program a magyar éremgyűjtők, numizmatikusok legmagasabb szintű továbbképzése a Kárpát-medencében. Európában csak Németországban és Svédországban létezik hasonló kezdeményezés.    

A Kaposvári Egyetemen zajló tanácskozáson a többi között a magyar pénzverés kezdeteinek keleti gyökereiről, az európai építészet érmeken való megjelenéséről, illetve az 1945 novemberében Kárpátalján végrehajtott "ismeretlen pénzreformról" is tartanak előadást. Hencz János szervező az MTI-vel közölte: az eseményre csaknem száz résztvevőt várnak. Kaposvár másodszor ad otthont az országos rendezvénynek, amelyet tavaly Gyöngyösön, 2015-ben pedig Dunaújvárosban rendeztek meg - tette hozzá. A MÉE kaposvári csoportja a hagyományokat követve emlékérmet bocsát ki az alkalomból.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!