Érdemes most nyilatkozni az év közben igénybe veendő adókedvezményről

Az adókedvezmények összegével több lehet a januári fizetés is, mégis több mint százezren felejtenek el nyilatkozni róla. A legegyszerűbb - akár mobiltelefonon vagy tableten - online nyilatkozni az adókedvezményekről - tájékoztatta az MTI-t Tállai András.

A Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára elmondta, hogy az adóból kedvezmény jár a gyermekes családoknak, az első házasoknak, a négy vagy több gyermeket nevelő anyáknak, a bizonyos betegségekben szenvedőknek. Idén debütált a 25 év alattiak adókedvezménye is, amely 2022-ben 140 milliárd forintot hagy mintegy félmillió fiatalnál - tette hozzá. Mindazok ellenére, hogy az időben leadott nyilatkozatok nemcsak magasabb fizetést, hanem lényegesen kevesebb adminisztrációt is jelentenek, mégis sokan feledkeznek meg róla - figyelmeztetett Tállai András. A 2020-as szja-bevallásban több mint egymillióan vették igénybe a családi kedvezményt, ezzel szemben - a munkáltató felé tett nyilatkozat hiányában - a kedvezmény összege mindössze 642 ezer szülőnek növelte meg a 2021 januári fizetését. Valamivel jobb az arány a négy- vagy többgyermekes anyák esetében: 2020-as szja-bevallásban 57 ezren, 2021 januárjában 44 ezren érvényesítették az adókedvezményt - ismertette az államtitkár.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!