Energialopás miatt akár börtönbe is kerülhet egy pécsi férfi

Közel 130 millió forintos veszteséget okozott az áram- és a gázszolgáltatónak egy fedett teniszpályákat üzemeltető pécsi vállalkozó, ezért lopás miatt vádat emelt ellene a Pécsi Járási Ügyészség - közölte a vádhatóság csütörtökön.

A pécsi férfivel szemben egyebek mellett különösen nagy értékre elkövetett lopás a vád, mert a gyanú szerint 2003 és 2016 között a gázszolgáltatónak 62 millió, míg az áramszolgáltatónak 67 millió forint kárt okozott jogosulatlan vételezéssel. A közlemény szerint a férfi egy pécsi sportegyesület vezetőjeként annak telephelyén és a mellette fekvő lakásán a villamosáram- és gázfogyasztásmérő állását megváltoztatta, majd ennek leplezésére a mérőórákra hamis zárópecsétet tett. A sporttelepen négy teniszpályát lefedő, nagy energiafogyasztású légtartásos sátrat üzemeltetett. A férfi által elkövetett bűncselekmények 2-8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendők.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!