Elsikkasztotta a gondozott pénzét az idősotthon vezetője Somogyban

Vádat emelt jelentős értékre, folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett sikkasztás miatt a Nagyatádi Járási Ügyészség egy Somogy megyei idősotthon vezetője ellen, aki több mint 17 millió forintot emelt le egy idős gondozott bankszámlájáról - közölte a megyei főügyészség.

Az magánintézményt a közlésben nem nevezték meg. A közlemény szerint az 50 éves nő - a működési engedély visszavonásáig - tulajdonosa és fenntartója volt egy Somogy megyei idősotthonnak. A 81 éves sértett az otthonba költözésekor egyebek mellett meghatalmazást adott a vádlottnak arra is, hogy szükség esetén a bankszámlája felett rendelkezzen. A nő a bizalmi viszonyt kihasználva az idős ember tudta és beleegyezése nélkül 2018 nyarán többször vett fel készpénzt a sértett számlájáról, összesen több mint 17 millió forintot. Ennek egy részét ismeretlen célra fordította, 10 millió forintot otthon a szekrényében rejtegetett, csaknem egymillió forintot pedig az idősotthon irodájában tartott. A nagyatádi rendőrök az elsikkasztott pénzből 10 millió 900 ezer forintot foglaltak le, a vádlott pedig eddig további 5,5 millió forintot fizetett meg a sértettnek. Az ügyészség vádiratában 3 év 6 hónap börtönbüntetés kiszabását indítványozta arra az esetre, ha a vádlott az előkészítő ülésen beismeri tettét - áll a közleményben.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!