Elnyerte „Az év felelős foglalkoztatója 2018” címet a PTE

Elnyerte „Az év felelős foglalkoztatója 2018” címet a PTE, amelyhez a Családok Éve programsorozat rendezvényei is jelentősen hozzájárultak.
 

Dr. Papp Ildikó, a PTE humánpolitikai igazgatója a decemberi záró rendezvényen elmondta: “Az egyetem vezetése az érdekképviseletekkel együtt elkötelezett abban, hogy munkavállalóink szociális és jóléti helyzetét a középpontba emeljük, és ehhez minden rendelkezésünkre álló forrást megadjunk. Az a célunk, hogy folytassuk ezeket a programsorozatokat, természetesen folyamatosan beépítve az eddigiek során szerzett tapasztalatokat.” – hangsúlyozta az igazgató. Természetesen a felnőttekre és a gyermekekre is gondoltak az év során a szervezők. Kifejezetten PTE munkatársak és családtagjaik részére tartott bemutatót Mikes Márk sommelier, gasztroblogger, aki háromfogásos menüt készített látványkonyhával. Az egyetem dolgozói és családtagjaik részt vehettek az évben kétszer is megrendezett, főzőversennyel színesített, Dolgozói Sárkányhajó Regattán. A versenyszellemet és az összetartást erősíthették a 24. PTE Rókaűzők futóversenyen a dolgozói váltóban. A “gyerekőr” program keretében pedig a karácsonyi előkészületeket és bevásárlást megkönnyítendő Advent második szombatján óvónői felügyeletet biztosítottak a kisgyermekek számára a PTE Óvodában.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!