Elkezdődnek a Mohácsi Nemzeti Emlékhely sírkertjében található szobrok restaurálási munkálatai

A mohácsi csata 500. évfordulójának méltó megünneplése nemcsak az emlékhely, illetve a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság, hanem egész hazánk számára fontos feladat. A várható ünnepségsorozat legfontosabb helyszíne a Mohácsi Nemzeti Emlékhely lesz, ezért már időben el kell kezdeni a felkészülést, hogy méltóan emlékezzünk a csatában elhunytakra - olvasható a Duna Dráva Nemzeti Park tájékoztatójában.

A sírkertben található, a Mohácsi Nemzeti Emlékhely egyik ismertetőjegyének számító, az 1976-os megnyitására elkészült 120 db fa sírjel és szobor állapota az elmúlt 40 évben az időjárás, valamint a kártevők miatt jelentősen leromlott, több közülük balesetveszélyessé vált. Az idei évben megkezdődik a szobrok restaurálása a Magyar Művészeti Akadémia támogatásának segítségével. Az elmúlt héten 10 szobrot emeltek ki, és a korábban kiemelt hárommal együtt, becsomagolásuk után elszállították őket Budapestre, ahol a helyreállításukat a szobrok alkotójának, Kő Pálnak, tanítványai, és volt munkatársai végzik. A sírkertben két faépítmény javítási munkáit szintén elkezdték, az egyik a harangláb, a másik a kereszt. 2021-ben a Miniszterelnökséghez benyújtott pályázatból a harangláb teljes körű felújítását tervezik.
Fotó:DDNP

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!