Elképesztő mennyiségű a vetési varjú van Pécs Kertvárosában

Elképesztő mennyiségű a vetési varjú van Pécs Kertvárosában, hangosak, zavaró az ürülékük és gyakran a nyitott hulladéktárolóba is beleszállnak, és szétcsípkedik a zacskókat, a szemét meg kifolyik a kuka mellé – írta olvasói véleményre reagálva a bama.hu.

A felvázolt probléma nem új keletű, időről időre jelentkeznek a panaszok a károgó madarak miatt. Nemcsak Pécsett, hanem az ország számos településén is. A Madártani Egyesület Baranya Megyei Csoportjának aktuális hírlevele szerint április hónap folyamán ismét vetésivarjú-számlálást végeztek Baranya területén, melynek eredményeként 10 településen 47 fészektelepet vettek nyilvántartásba. Ez alapján elmondható, hogy a varjak fészkelése tavaly óta 9 helyen szűnt meg, viszont 13 helyen alakultak ki új kolóniák. A költő párok számát, az előző évi 1322 párral szemben, idén 1451 párra becsülték, ami 9,8 százalékos gyarapodást jelent. A korábbi évekhez hasonlóan a legtöbb varjú – 203 pár – ezúttal is a szabadszentkirályi focipálya mellett és a pécsi vásártéren, illetve annak közvetlen környezetében költ. Pécsett a fészekleverések és facsonkolások ellenére is nőtt az állomány. Mint az a Madártani Egyesület honlapján is olvasható, a varjúfélék – például a vetési és a dolmányos varjú vagy a szarka – az élőhelyük csökkenése mellett a folyamatos üldöztetés miatt költöztek be a városokba. Számukra ez megfelelő hely, hiszen a városokban, lakott területen nem lehet rájuk vadászni, ráadásul lényegesen könnyebben jutnak táplálékhoz.
Fotó:agrarszektor.hu

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcsi Krónika 2020. május 25.

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!