Elkeltek már a bérletek, hamarosan kezdenek Orfűn

Kevesebb mint két hét múlva, június tizenkilencedikén nyitja meg kapuit a régió egyik legnépszerűbb fesztiválja, a Fishing on Orfű. A helyi szállásokat már hónapokkal ezelőtt lefoglalták, és már minden jegy elkelt, azaz a helyszínen sem lehet majd belépőket kapni. Az idei fellépők között számos nagyágyú is lesz, többek között a Quimby, a 30Y, a Supernem, Ganxsta Zolee és a Kartel és a Csík-zenekar.

 

Idén immár ötödik éve nem szponzorok után nevezik el a fesztivál legnagyobb zenei helyszíneit, hanem a közönség dönt azok nevéről. Ebben az évben dalcímekre szavazhattak a jövőbeni fesztiválozók. A két nagy színpad neve így a következő lett: Csavargó és Eszik a dönert a nagy orrú lányok.
A szervezők számára fontos, hogy az esemény gasztronómiai felhozatala túlmutasson a szokásos kínálaton, és minőségi, főként regionális kitelepülőkkel töltsék meg az ételudvart. Idén közel harminc különböző konyha települ ki, részben kiváló helyi alapanyagokból dolgozó baranyai éttermek, részben országos hírű streetfoodosok. Az ételintoleranciában szenvedőknek is számos alternatívát kínálnak majd. A Borfaluban pedig ezúttal is a környék legjobb borászatai képviseltetik magukat.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

"Boldog vagyok, de egyedül nem BOLDOGulok"- szakszolgálati hét a barcsi tagintézményben

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!