Elkapták a szentgyörgyi betörőket

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi és felderítő osztályának nyomozói elfogták a feltételezett elkövetőket, akik az eddigi adatok szerint november elején betörtek egy balatonszentgyörgyi házba, ahonnan eltulajdonítottak egy széfet, benne több százezer forint zsákmánnyal.

A rendőrök a nyomozásban beszerzett adatok alapján november 7-én hajnalban több kaposvári helyszínen tartottak összehangolt akciót, amelynek során a Marcali Rendőrkapitányság és a Kaposvári Rendőrkapitányság munkatársai segítségével három személyt fogtak el. A végrehajtott házkutatások alkalmával ékszereket és több százezer forintot találtak és foglaltak le. A nyomozók a 28 éves V. Lénártot, a 37 éves V. Ferencet és a 48 éves H. Róbertet lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, majd bűnügyi őrizetbe vételük mellett előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!