Elhunyt Fésűs Éva írónő

Fésüs Éva

Életének 93. évében elhunyt Fésűs Éva, Kossuth-díjas magyar írónő, Kaposvár díszpolgára. Fésűs Éva 1926-ban született Cegléden. Gyermekkorát Kiskunhalason, fiatalkorát Vácon töltötte.

1950-ben kötött házasságot Temesi Lajossal Kaposváron, itt alapított családot. Meseírói pályafutása a Gyermekrádiónál kezdődött 1958-ban. 1969-től dolgozott a Magyar Televíziónak is: báb- és mesefilmek készültek műveiből. Írásban eleinte csak a Dörmögő Dömötör című gyermekújságban, illetve elszórtan antológiákban jelentek meg versei és meséi. 1968-ban jelent meg első mesekönyve, a „Csupafül”. Nyugdíjazása után férje buzdítására kezdte el meséit, mesejátékait mesekönyvekké átdolgozni. Első komoly önálló kötete, „Az ezüsthegedű” 1987-ben jelent meg. A könyv azóta 12 kiadást ért meg. Ezután sorra születtek a mesekönyvek. Felnőtteknek szóló verseit – amelyeket fiatal korától írt – 2016-ban ismerhette meg a közönség. Több évtizedes gyermekirodalmi munkássága elismeréséül számos kitüntetésben részesült. A Magyar Rádió, Somogy megye és Kaposvár városa is többször kitüntette; Kaposvár és Vác díszpolgára. 2001-ben életműdíjat kapott a Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa részéről. A Szent István Társulat 2014-ben Stephanus-díjjal tüntette ki. Fésűs Éva a Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti keresztjét 2006-ban, a Kossuth-díjat pedig 2017-ben vehette át.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!