Életveszélyes is lehet bányatóban fürdeni

A bányatavak és a fürdőzés veszélyeire, valamint a szabad vizeken tartózkodás szabályaira hívta fel a figyelmet a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság, ilyen víz már Somogyban is követelt emberéletet.

Szoboszlai Zsuzsanna, az ottani bűnmegelőzési osztály vezetője elmondta: a bányatavak, szabad vizek sokkal nagyobb veszélyt jelentenek, mint a kiépített strandok, ezért fontos hangsúlyozni, hogy ahol kint van az úszást, fürdést tiltó tábla, ott nem csak fürödni tilos, hanem például gumimatraccal, vízibiciklivel bemenni és ezekről vízbe ugrani. A bányatavak nagyon hirtelen mélyülnek, egyes helyeken néhány lépést megtéve már tíz méter mélyek lehetnek, ami azt is jelenti, hogy rendkívül hirtelen hűlnek le. Akik a tiltás ellenére bemennek bizonyos bányatavakba, szabálysértést követnek el. Ha a helyszínen kapnak büntetést, annak összege 5-50 ezer forintig terjedhet, ha pedig eljárást indítanak ellenük, akár 150 ezer forintos bírságot is fizethetnek.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!