Egymilliárd forint áfát csalt el egy nő Baranyában

A bíróság egy hónapra elrendelte egy nő letartóztatását, aki mintegy egymilliárd forintnyi áfát csalt el - közölte a Pécsi Törvényszék.

A közlemény szerint Sz. A. bűnszervezetet hozott létre, hogy az Európai Unió egyik tagállamából beszerzett különböző élelmiszeripari termékek (főként cukor és étolaj) után felmerülő áfa megfizetése nélkül tudják ezen termékeket továbbértékesíteni. A gyanúsított által létrehozott bűnszervezet a közösségen belüli beszerzés után keletkező áfa fizetési kötelezettségének nem tett eleget, így a 2018-tól kezdődően 940 millió 576 ezer forint vagyoni hátrányt okozott. A bíróság a letartóztatás elrendelésének indoklásában kifejtette: tartani lehet attól, hogy a gyanúsított a bizonyítást veszélyeztetné. Miután a gyanúsítottal szemben ugyanilyen bűncselekmény miatt büntetőeljárás van folyamatban, így tartani lehet attól is, hogy a terhére rótt bűncselekményt folytatná. A végzés ellen a gyanúsított és védője fellebbezést jelentettek be, így az nem végleges - írták.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!