Egyedülálló központ nyílik az pécsi állatkertben

Közel 13 ezer Baranya megyei gyermek vehet részt természettudományos élménypedagógiai oktatásban az elkövetkezendő években a Pécsi Állatkertben. A minap ünnepélyes keretek között mutatták be a projektben részt vevő iskolák és pedagógusai számára a Mecseki Természettudományos Élményközpont legfőbb céljait és programjait, írta a Baranya megyei hírportál.

A megnyitó során Siptár Dávid, a Pécsi Állatkert igazgatója hangsúlyozta, hogy a projekt megvalósításába mintegy húsz intézményt vontak be, ennek köszönhetően heti, akár napi rendszerességgel kínálnának a nemzeti alaptantervhez kapcsolódó foglalkozásokat.
Az 500 millió forint vissza nem térítendő Európai Uniós támogatásból megvalósuló projekt fejlesztései közül már többet bemutattak. Ilyen volt az a virtuális valóság, valamint kiterjesztett valóság alkalmazása is, melynek köszönhetően a diákok visszautazhatnak az időben és elveszhetnek a több millió évvel ezelőtti földtörténeti korok tájaiban és jellegzetes ősállatai között.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!