Egy önkéntes hétvégét kérnek a fiataloktól a történelmi egyházak

Idén 11. alkalommal, október 11. és 14. között rendezi meg a három történelmi keresztény egyház Magyarországon a 72 óra kompromisszum nélkül elnevezésű önkéntes akciót – írta a pecsiujsag.hu.

A Pécsi Egyházmegyében, ahogy a korábbi években, idén is a Katifi, az egyházmegye ifjúsági referatúrája koordinálja a fiatalokat önkéntességre hívó programokat. A több mint tíz évvel ezelőtt indult kezdeményezés a fiatalokat, elsősorban a középiskolás és az egyetemista korosztályt hívja, hogy ezen a hétvégén tegyék szabaddá magukat, és ott segítsenek, ahol arra valóban szükség van. Az akcióban részt vevő fiatalok megtapasztalják, hogy együtt nagy dolgokra képesek, hogy nagyszerű érzés szabadon segíteni másoknak, ahogy a rendezvény szlogenje is rámutat: „több vagy, ha adsz". Mindemellett a kezdeményezésnek az is célja, hogy felhívja a társadalom figyelmét a fiatalok segítőkészségére, elkötelezettségére. Az idei mottó Lukács evangéliumának egy mondata: „Amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is"

Fotó: pecsiujsag.hu

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!