Egy hét és itt lesznek a gazdanapok

Augusztus első hétvégéjén rendezi meg a Baranya Megyei Vállalkozói Központ Alapítvány a 26. Szentlőrinci Gazdanapokat. A rendezvény apropóján tartott sajtótájékoztatón hangzott el, hogy tavaly több mint négyszáz kiállító mutatta be termékeit a Gazdanapokon, több mint 25 ezer látogatót vonzott az esemény. A szervezők idén is ehhez hasonló színvonalas rendezvényre készülnek.

Az idei Gazdanapok mottója „A szántóföldtől az asztalig” lesz, ezzel a hazai előállítású élelmiszertermékeket állítják a középpontba. Dr. Győrvári Márk, a BMVK Alapítvány kuratóriumi elnöke úgy fogalmazott, a vásár minden évben erősödik, új területeket mutat meg, és a jövő technológiájára hívja fel a figyelmet. Pohl Marietta ügyvezető igazgató úgy fogalmazott: a Szentlőrinci Gazdanapok nem csak a Dél-Dunántúl legnagyobb agrártípusú kiállítása, hanem szakmailag és nemzetközileg is elismert rendezvény.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Önkormányzati választások 2019. - Eredmények

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!