Egy hét a csillagászat jegyében

A csillagászat és az űrkutatás aktuális kérdéseit körüljáró előadások, planetáriumi bemutatók, távcsöves megfigyelések és gyerekprogramok várják a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedbe látogatókat március 6. és 12. között.

A szervezők kitértek arra is, hogy az előadásokat minden nap planetáriumi bemutatók egészítik ki, március 11-én és 12-én pedig izgalmas csillagászati-ismeretterjesztő programok várják a fiatalabb és idősebb korosztályt egyaránt. A gyerekek ingyenes foglalkozáson vehetnek részt, és biztonságos távcsöves napfoltmegfigyelést is végezhetnek. A felnőtteknek lesz előadás a földön kívüli élet lehetőségeiről, a tavalyi év tudományos szenzációjáról, a gravitációs hullámok első – magyar kutatók részvételével történt – észleléséről, és az űrbányászat technikai lehetőségeiről, jogi és erkölcsi aggályairól is. A programsorozat Varázsóra elnevezésű kísérletei során pedig az érdeklődők “kísérleteket végezhetnek a légkörön kívül, vizsgálódhatnak a súlytalanság állapotában és sétálhatnak a Marson” – áll az írásos összegzésben.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!