A Duna-Dráva Nemzeti Park Dráva menti erdeiben kinyíltak az első hóvirágok

Ébredezik a természet. Egyre több erdőjáró oszt meg nyíló hóvirágokról fotókat. Barcs környékén is már megjelentek az első fejecskék, de a Duna-Dráva Nemzeti Park beszámolója szerint, mind az ártéri területek magasabb térszínein, mind a folyó mentén húzódó dombokon megláthatjuk kedves kora tavaszi növényünk hófehér virágait.

A park igazgatósága írja Facebook-oldalán, hogy Őrtilos határában, Szentmihály-hegyen, a gyertyánnal, bükkel elegyes erdőkben, ahol később majd több védett növényritkaság is bontani fogja szirmait, most a hóvirág a főszereplő.
Érdekesség, hogy noha a hétvégén rekordmeleg volt, és ez gyorsíthatta meg a virágzást, tavaly már január 29-én hírt adtak arról, hogy kibukkant az első hóvirág.

A hóvirág 2005 óta szerepel az európai uniós védettséget élvező fajok listáján. Évtizedekig szedték nagyüzemi mennyiségben, sőt fölgyaluval külföldi hagymakereskedő cégeket is kiszolgáltak. Természetvédelmi eszmei értéke 10 ezer forint, egyetlen szál letépését is pénzbírsággal büntetik. A természetkárosítás pedig a büntetőtörvénykönyvben meghatározott bűncselekmény, büntetési tételének alsó határa 100 ezer forint.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Terasz - Hogyan nyaraljunk biztonságban?

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!