DNS- minták genomikai vizsgálata Pécsett

Az eddig genomikai vizsgálatra külföldre küldött magyar DNS-minták elemzése már Magyarországon is megtörténhet, egy pécsi fejlesztésnek köszönhetően. Az Európai Unió 100%-ban támogatta az ehhez szükséges un. Szekvenáló rendszer kiépülését és az ehhez szükséges eszközök beszerzését.

 

„A Pécsi Tudományegyetem Genomikai és Bioinformatikai Kutatóintézeti Kapacitásának Megerősítése” pályázat során, közel 800 millió forintos nagy áteresztőképességű Illumina NovaSeq6000 szekvenáló rendszer biztosítja a DNS-minták gyors és költséghatékony helyi genomikai elemzését.
A Pécsi Tudományegyetem Genomika és Bioinformatika központjának világszínvonalú eredményei a gyógyászatban és kutatásokban egyaránt hasznosulnak már, nem véletlen, hogy az előző évben „Kiváló Kutatási Infrastruktúra” címmel gazdagodott. A központ kihasználtságát jól bizonyítja, hogy a tavalyi 143 projekt után, 2022-ben már 442 projektet teljesített sikeresen, több mint 20.000 minta szekvenálásával és bioinformatikai elemzésével. A központ tevékenysége szervesen illeszkedik az egyetem fejlesztési koncepciójába, amely a párhuzamosságok helyett az egymásra épülő és egymást kiegészítő kompetenciák létrehozására törekszik, olvasható a központ sajtóközleményében.
Fotó: UNIVTV/Csortos Szabolcs

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!