Csökkent a somogyi álláskeresők száma, de még így is magasabb az országos átlagnál

Somogy kiemelt foglalkoztatóival találkozott a Somogy megyei Kormánymegbízott. A szerdai megbeszélésen a kormánymegbízott kiemelte: a 2019. július 20-ai zárónapon a Somogyban nyilvántartott álláskeresők száma 11.772 fő volt, amely a 2000–2019 közötti időszak legalacsonyabb július havi állományát jelenti. A rendelkezésre álló számadatok alapján elmondható, hogy az előző évhez képest 8,9 százalékkal csökkent az álláskeresők száma Somogyban, ők a megye munkavállalói korú népességének 5,5%-át tették ki – egészítette ki dr. Neszményi Zsolt.

A kormánymegbízott elmondta: a 2019. július 29.–december 31. közötti időszakra 1300 fő elsődleges munkaerőpiacra történő kihelyezését határozta meg a Munkaerőpiaci Reformprogram keretében a Pénzügyminisztérium megyei szinten. Ennek teljesítése érdekében járási bontásban heti célszámokat tűztek ki, amelyek alapján 2019. augusztus 30-ig 374 fő elhelyezését határozták meg. Az időarányos célszámot 41,2%-kal meghaladó teljesítésnél tart jelenleg Somogy megye, valamennyi járás túlteljesítette az időarányos célszámát – ismertette az adatokat dr. Neszményi Zsolt.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!