Csak a kerítés nem volt kolbászból a hétvégén Fonyódon

A hétvégén ezúttal három napon át tartott Fonyódon a kolbászfesztivál, a téli Balaton legnagyobb gasztrorendezvényét tizenegyedik alakommal rendezték meg. Fonyódi Turisztikai Egyesület elnöke elmondta, rekordévvel számolhatnak. A háromnapos rendezvényen összesen 59 csapat mérte össze kolbásztöltő tudását.

 

Péntektől vasárnap estig minden a tradicionális húsfeldolgozásról, a kolbászról, hurkáról szólt a városi sportcsarnoknál, ahol számos táncegyüttes, zenekar és énekes műsora mellett a kolbásztöltők ügyessége is vonzotta a látogatókat, írta a likebalaton.hu. Posza Róbert, az esemény főszervezője, a
A kolbász sikerén túl külön pontozta a zsűri a díszítést és a körítést is. Ez olyannyira fontos tényező, hogy az előző években is előfordult, hogy ezek döntötték el egy-egy kolbásztöltő csapat végső helyezését. Az idén a balatonőszödiek vitték a pálmát, hiszen két csapatuk, az Őszödi Öregfiúk és Szép Lányok, és Balatonőszöd Községért Egyesület is arany minősítést kapott a Baglas-Hús Kft. csapatával együtt. A verseny különdíját érdemelte ki tíz másik baráti, munkahelyi indulóval együtt, a somogyi vadászhölgyekből álló Somogyi Fakanálforgató Suták csapat, akik egyébként ezüst érmes kolbászt töltöttek.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!