Csak gyanú van, vélhetően nem koronavírusos a kaposvári beteg

Kedden délután a protokoll szerint védőruhába öltözött mentősök vittek el egy beteget a kaposvári Kontrássy utcai orvosi rendelőből – írja a sonline.hu. A lap úgy tudja, influenzás a kórházba szállított beteg.

Regős Judit háziorvos az újság megkeresésére elmondta: a páciens felső légúti panaszokkal kereste fel. Utazási anamnézise és tünetei indokolttá tették, hogy a fertőző osztályra szállítsák – mondta Regős Judit.  A háziorvos szerint a mentőszolgálat szakemberei nagyon korrektek voltak, ahogy szóltam jöttek, beöltözve, ők  pedig maszkot adtak a betegre. A páciens Németországból tért haza, ahol gyakoriak a koronavírusos betegek, s emiatt tartotta indokoltnak Regős Judit, hogy a szakmai protokollt alkalmazva járjon el. Miután a beteget elszállították a szakemberek, felírták a rendelőben tartózkodók adatait és elvégezték a szükséges fertőtlenítést. A háziorvos kiemelte: ez nem jelenti azt, hogy a páciens fertőzött, csak a megelőzés érdekében a kikérdezés alapján döntött így. Szakértők szerint a szokásos teszt-eljárásnak csütörtökön lenne eredménye. Ám mivel a tünetek és a reakciók egyértelműek voltak, vélhetően nem lesz szükség a protokoll további alkalmazására.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcsi Krónika 2020. május 18.

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!