Célba ért a baranyai Zsiguli a Budapest–Bamako-ralin

Elindult egy pécsi páros a Budapest–Bamako-ralin, mégpedig egy piros Zsigulival, és 9.183 km után vasárnap már Freetownban voltak. A Budapest–Bamako-rali fapados Dakar-ként is ismert magyar szervezésű afrikai autóverseny, először 2005-ben rendezték meg.

A rali minden év januárjában indul Budapestről, és két héttel később egy afrikai fővárosban ér véget. Idén Sierra Leoné volt a cél. Talán még a piros Zsiguli két sofőrje se hitte el igazán, hogy ilyen simán – csupán egy-két kisebb akadályt leküzdve – tudják majd teljesíteni a Budapest-Bamako távot, de sikerült: a Pécsi Tudományegyetem (PTE) volt közgazdászhallgatójából és a somogyhárságyi plébánosból álló páros megérkezett a célhoz. A legendás Dakar Rally egyetlen szellemi örököst hagyott maga után. A Budapest-Bamako a sivatagi rally-k lángját viszi tovább Afrikában. A rajt nem Párizs, hanem Budapest. A cél pedig mindig egy másik afrikai főváros. A költségek elviselhetőbbek, a szabályok kötetlenebbek, de a Budapest-Bamako ettől még veszélyes, minimál asszisztenciás kaland és tájékozódási verseny. A B2 nem vasárnapi autózás a Pilisben vagy piknik a Városligetben. Itt nincsenek mentőhelikopterek, begyűjtő teherautók, idegenvezetők, animátorok vagy tolmácsok. Mindenki a talpraesettségére, a szerencséjére és a felkészültségre számíthat. A Bamakon egy dolog biztos: minden bizonytalan. De a kaland erről szól. Ezt most már újabb magyar csapat bizonyíthatja.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!