Bujtor Istvánra emlékeznek idén is a szemesi filmfesztiválon

Harminckét nevezés érkezett eddig a Bujtor István Filmfesztiválra, amelynek versenyprogramjára alkotók, műhelyek, stúdiók filmjeit várják május 31-ig - hangzott el az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában. 

A Balázs Béla-díjas művész életművére fókuszáló eseményt augusztus 17-től 20-ig rendezik meg Balatonszemesen. A versenyprogramba tavaly január 1-je után elkészült vagy korábbi, de még be nem mutatott fikciós rövid- és egészestés játékfilmekkel, dokumentum- és ismeretterjesztő filmekkel, animációs alkotásokkal, versfilmekkel és a járvány veszélyeire tekintettel otthoni körülmények között mobiltelefonnal forgatott filmmel is lehet nevezni - közölte Lutter Imre producer, előadóművész, a fesztivál igazgatója. A fesztiválon a fő program, a versenyfilmek vetítése, a pódiumbeszélgetések és az Ötvös Csöpi-filmek hagyományos vetítése mellett számos zenei, gasztro- és családi esemény várja a látogatókat. Az egyes műfaji kategóriák nyertesei egymillió forintos megosztott díjazásban részesülnek, és elnyerik a Bujtor István-díjat, Árvay Zolta képzőművész alkotását, amely Bujtor István hajójának, a Tamangónak kicsinyített, aranyozott mása.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!