Borfesztivállal csalogat Kaposvár a hétvégén

Gasztronómiai és kulturális csemegék várják a Kaposvári Vigasságok terére érkezőket péntektől vasárnapig. A II. Somogyi Borfesztiválon 19 dél-balatoni pincészet kínálja legkiválóbb borait, de somogyi pálinkakülönlegességeket, sajtokat, sonkákat is kóstolhatnak az érdeklődők.

A Somogy Megyei Önkormányzat a hagyományoknak megfelelően idén is megrendezi zártkörű borversenyét. Immár 20. alkalommal dönthet a szakértő zsűri arról, hogy melyik bor képviselheti majd a következő egy évben Somogy megyét a rangos hazai és nemzetközi eseményeken. S, hogy milyen a szakértők ízlése, a közönség előtt sem marad titok. Szombat délután ők is megkóstolhatják Somogy Borát. A fesztiválhangulatról elismert somogyi- (például a tehetséges fiatalokból álló Z-Generáció vagy éppen a Somogy Táncegyüttes) és országos hírű előadók (pénteken Szulák Andrea és az R-Go, szombaton pedig a Random Trip és Keresztes Ildikó) gondoskodnak. A koncerteket követően a Senior együttes húzza a talpalávalót egészen éjfélig. Vasárnap este igazi világsztár érkezik a Vigasságok terére, Steve Hackett, a legendás Genesis gitárosa lép színpadra. Az első két nap programjai ingyenesen látogathatóak, ám vasárnap már fizetni kell a koncertért.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!