Besárgultak Gemenc vizei

A sekély vizű holtágak némelyike ilyenkor mutatja legpompásabb arcát. Sárga virágtenger borítja őket.
 

A különböző feltöltődésű stádiumban lévő vizeink más-más növényvilágnak adnak otthont. A sekély vizű holtágak egyik leglátványosabb faja a találó nevű tündérfátyol (Nymphoides peltata). Ahol létfeltételeit megtalálja ez a védett növény, ott előfordulása tömeges. Július-augusztusi virágzása idején olyanok ezek a holtágak, mintha egy élénksárga szőnyeget terítettek volna felszínükre. A jelenség most megtekinthető a Pörbölyről induló tanösvényen sétálva, mely a jelentős állománynak otthont adó Nyéki Holt-Dunát is érinti, olvasható a Duna Dráva Nemzeti Park tájékoztatójában. A gemenci ártéren számos olyan medermaradvány található, amelyet a korábban még szabadon kanyargó folyó hagyott hátra. Mivel új holtágak már nem keletkeznek, a meglévők pedig folyamatosan feltöltődnek, fontos feladata az Igazgatóságnak az ilyen „vizes élőhelyek” megőrzése, szükség esetén rekonstrukciója, amely jellemzően a vízpótlás javítását, vízvisszatartó műtárgyak építését, vagy a medrek kotrását jelenti.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!