Babák, kisgyerekek és szüleik keringőzhetnek a Pécsi Állatkert akváriumai között

Jó hírünk van a nyugalomra, relaxációra és kitűnő zenére vágyó kisgyermekes pécsi családoknak: február 28-án 16 órakor rendezik meg a következő Akváriumi Keringőt.

A Pécsi Állatkert és a Pannon Filharmonikusok egyedülálló együttműködésének köszönhetően a csecsemők, kisgyerekek és szüleik ezen a nem mindennapi délutánon fülbemászó dallamokat hallgathatnak az állatkert akváriumai között.
– Az akváriumi keringőt kisfiam ihlette egy karácsonyi vendégség során, amikor izgatottsága ellenére egy akvárium látványa úgy megnyugtatta, hogy negyed órán keresztül csak a halak mozgását nézte, mondta Siptár Dávid, az állatkert igazgatója a nem mindennapi program eredetéről és céljáról a pecsma.hu portálnak. Hozzá tette, a klasszikus zene bizonyítottan segíti a gyermekek fejlődését, az akváriumi környezet pedig nyugtatóan hat a kicsikre, ezért döntöttünk úgy, hogy a Pannon Filharmonikusokkal közösen létrehozzuk az Akváriumi Keringőt. Örülök neki, hogy ez a Magyarországon és tudtommal Európában is egyedülálló program már két éve töretlen sikernek örvend – mondta az állatkert vezetője, majd hozzátette, hogy a programon zenélő Varga Ágnes, a Pannon Filharmonikusok hegedűművésze és zeneterapeuta garanciát jelent arra, hogy a művészi élmény mellett értékes zenei és nevelési tartalommal is szolgáljanak ezek a különleges alkalmak.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!