Az Óbudai Egyetemmel is együttműködik a Kaposvári Szakképzési Centrum

forrás:kaposvarmost.hu

A Kaposvári Szakképzési Centrum és az Óbudai Egyetem együttműködési megállapodást írt alá a városháza dísztermében csütörtök délelőtt – olvasható a kaposvarmost.hu-n. Az oktatási intézmények közötti megegyezés a technikusi életpálya és a mérnöki életpálya összekapcsolása érdekében jött létre.

Az aláírás előtt Szita Károly Kaposvár polgármestere kiemelte, hogy az együttműködés többek között a város jövőjének és a fiataljainak érdekében jött létre, hiszen a város gazdasága csak akkor lehet erős, ha az oktatás is erős. A városvezető beszédében kiemelte: fontos, hogy a kaposvári oktatás olyan szakmákkal lássa el a várost, amire szüksége van a biztos jövő érdekében. Hozzátette, hogy a Modern Városok Program célja is többek között a gazdaságfejlesztés volt, azaz, hogy a helyi cégek versenyképességét megnöveljék, köréjük pedig modern infrastruktúrát építsenek ki. Prof. dr. habil. Kovács Levente, az Óbudai Egyetem rektora hangsúlyozta, hogy az ország célja az, hogy 2030-ra tudásalapú társadalomként legyünk Európában ismertek. Az egyik legfontosabb cél, hogy egy adott régió szellemi tőkéjét erősíteni lehessen, ehhez pedig iparfejlesztési elképzelések párosuljanak, hogy a terület a gazdaság és az ipar élénkítésével tudjon tovább fejlődni. „Nem titkolt szándékkal indítunk jövő szeptemberben villamosképzési alapképzést Kaposváron, hiszen ezzel tovább élénkíthetjük a térség gazdaságát” – mondta az intézmény rektora.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!